A szépség és a szörnyeteg.

Azt hiszem, hogy az ember érvényesüléséhez, sokszor nem az hiányzik, hogy jól nézzen ki, hanem éppen az ellenkezője.
Mert néha, az előrejutáshoz tanácsos nem szépnek lenni, nem csinosnak lenni.
Ugye tudjuk, hogy a trampli főnökasszony nem szereti a csinos, és jól kinéző beosztottjait?
Az irigység, az antipátia, (ha jól írom)  a kisebbségi érzés miatt, sokszor keresztbe tesz a valamerre igyekvő csinosaknak.
Azt gondolom, hogy senkinek sincs megtiltva, hogy csinos, legalább is lehetőségeihez képest csinos legyen.
Sokan utáltak már engem a vékonyságom miatt, és a hosszú, szőke hajam miatt. Sokan utáltak azért, mert fiatalabbnak tűnök a koromnál, három terhesség, és szülés ellenére. De ők nem látnak, amikor reggel felkelek, vagy egy fárasztó nap után. Amikor minden probléma nélkül elmehetnék egy középkori filmben vajákosnak, boszorkának. Ám, veszem a fáradtságot, még akkor is, ha sok dolgom van, hogy a tréningruhámhoz is a hajam rendbe tegyem, és már eljutottam odáig 43 évesen, hogy smink nélkül is felvállalom az arcom, hiszen a belső hangulatom határozza meg, hogy szép vagyok-e éppen, vagy sem.
És ők...akik utálnak engem, és kerékkötői az előrejutásomnak, őket vajon mi nem teszi széppé? Megmondom. A lustaságuk, és az irigységük. Ha ezt az energiát magukra fordítanák, és nem elégednének meg azzal a szépséggel ami a fejükben lakozik vágyálomként, ha nem csak a szellemüket palléroznák, valószínűleg szebbek lehetnének.
Az irigységük, és az önsajnálatuk teszi őket csúffá.
Sajnálom.
Mindig van választás.