2012. március 8., csütörtök

Döntések, és tettek...

Először is, úgy döntöttem, hogy nem költöztetem el a blogomat.
Miért tenném?
Másodszor. Azokat a bejegyzéseket "piszkozatosítottam", amelyek már nem szükségesek, hogy kint legyenek.
Nem gyávaságból, mert azzal aztán nem vádolhat senki, hanem azért, mert lezártam az életemnek egy fejezetét, hosszú időszakát. Tehát, nincs itt mit keresniük.

Ciklon: Hatalmas erővel rendelkező, függőleges tengelyű légörvény. Az Ázsiai tengereken tájfunnak, míg az Atlanti-óceán északi medencéjében hurrikánnak nevezik.
Nomen est omen.
És fontos, hogy függőleges.

Így van ez.
Néha azt gondolom, hogy sorozatos véletlenek miatt történnek úgy a dolgok, ahogy, néha pedig azt gondolom, hogy nem véletlen az, ami történik velem.
Lehet, hogy én egy magányos ember vagyok. Magányos típus. Összeférhetetlen, és nem a természete miatt, hanem mert vannak elvei, és ahhoz mereven ragaszkodik.
Talán meg kéne tanulnom hajolni. Mert ami merev, az törik is, szerencsémre, még nem tudott megtörni senki, ha fájt is a merev ellenállás, mindig állóhelyzetben maradtam. Még semmi nem küldött a padlóra úgy, hogy ne tudtam volna felállni.
 A barátságokról nem fogok itt írni, hiszen nem vagyok immár érintett a témában.

Mindenesetre, jóval kevesebb időt sikerül itt töltenem, és ezáltal sokkal hatékonyabban csinálom a dolgom, laptopon kívül.
És ez jó. Annyi mindent elhanyagoltam. Magamat, a körülöttem lévő nekem fontosakat, ma például háromszor annyi dolgot csináltam meg délelőtt, mint amennyit általában szoktam.
És van bennem hála. Hogy helyére kerültek a dolgok, a tavaszi nagytakarítást most a spájzban fogom folytatni, és akként teszek, ahogy tettem is az elmúlt napokban, az elrohadt, már használhatatlan dolgokat kidobom,  a szemetet összeseprem, a polcokat letörlöm, és tiszta illat fogja átjárni a kamrát.
Én kamatoztatom ebből a legtöbbet.
Mert a rend, mindig biztonságot nyújt. Ahova nyúlsz, ott találsz mindent, amire szükséged van. Semmi felesleges dolgot nem gyűjtögetsz tovább, és ha észreveszed az első jeleket, hogy rohad, penészedik, netán molyosodik valami...azonnal kidobod.
Csak így lehet, hogy soha többé ne fertőződjön semmi, ne rohadjon tovább semmi, ne fertőzze tovább az életedet.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése