A háló és én...

Azt hiszem egyre jobban kezd tönkretenni engem az internet. Vagy én teszem tönkre magam vele.
És most kiírom, hogy rohadjon meg, hogy gyenge vagyok, mint a harmatos libaszar, mert meddig tartana lekattanni innen, törölni magam mindenhonnan, vagy egyszerűen csak nem befizetni a számlát, hogy kikapcsolják, vagy felmondani a szerződést, de a kölykökkel nem csellózhatok ki, mert K. itt tartja hétköznap a kapcsolatot B.-vel, és V. is itt társalog Z. -vel, mindenhol csak a távolság, én is távol vagyok Tőle, ami viselhető, azt hiszem magamat nem viselem el már jól, főleg a gyengeségem.
Mert mondhatnám magamnak, hogy kisanyám, húzz innen, emeld fel a segged, ne baszd a rezet itt egész nap, társaság, miféle társaság, T. és K. aztán jól van, a többi felületes, kettőjükkel személyes a kontaktus, ha eltűnnék, senki nem keresne, ez tuti, és nem a depi beszél belőlem, mert süt a nap, és hurrá, ez kurvajó, hanem az, hogy miközben főztem az ebédet ,azon agyaltam, hogy hova tűnt belőlem az a fertig kis csaj, aki imádta a háztartást, és szerette, ha a fűszerpolc rendben van, nem volt nyűg neki, pedig akkor is itthon voltam, és mégis, hova tűnt az a csaj, aki szerette a rendet, meg a tisztaságot, és olykor ült csak a gép elé, tizedannyit mint most, és ki az anyámpicsája mondja, hogy ezt nem tehetném meg most is, de mi az ami hiányzik, hova tűnt a vágy, a rend után, a tisztaság után, az igényesség után, mert két napja készülök hajat mosni bazdmeg, itt ülök fürdőköpenyben, és ezt utálom, mert magamért kéne levennem, és elmenni hajat mosni, és egy kis sminket feldobni, és kimenni az utcára, kutyát sétáltatni, és mi ez a spleen, ez a lustaság, mert lusta vagyok bazdmeg, nagyon, nincs motiváció, hajtóerő, és a fasznak kellett nekem elkezdeni írni is, mikor boldogabb voltam nélküle, és rend volt a fűszerpolcon is.
Meg bennem is.

Sokkal többet olvastam. Sőt. A tévézésen kívül, ez volt a szórakozásom. Nem is. A szenvedélyem.
Az új szenvedély, mióta külön gépem van, az internet a szenvedély.
Több erő kéne, vagy nem is tudom honnan, és miféle motiváció, hogy itt tudjam hagyni...
Olyan, mint a rossz kapcsolat.
Benne vagy, tudod, hogy nem jó ez neked, mégis jelen van, ott van melletted nap mint nap, naná, hogy belépsz, a virtualitásba, és alig tudsz kiszakadni belőle.
Két kezemen össze tudom számolni, hányféle oldalt látogatok tudatosan, néha csak ülök itt, és azt kérdezem magamtól, mi a faszt bámulod ezt  a szart? Mit is akarsz tulajdonképpen? Semmit? Nincs szükséged információra, momentán semmi nem érdekel, akkor mit csinálsz itt?

Amikor a hétvégi házban laktunk, egy nyarat, nem volt netünk. Életem egyik legborzasztóbb és legboldogabb időszaka volt, és a legboldogabb az miatt volt, hogy nem volt internet. Nem volt fészbúk, nem volt semmi. Hetente egyszer elmentem a rokonomhoz, ránéztem a mélemre, ha fontos volt, válaszoltam, és ennyi. És nagyon jó volt kiülni a kertbe délután, miután már mindent megcsináltam (vidáman, mint egy csokor gerbera) mert szerettem csinálni a háztartást, és olvastam, és filmet néztem, és beszélgettünk, és... nagyon jó volt. Mennyi minden megváltozott azóta...:(
Akkor úgy rendben mentek a dolgok.

És nem értem ezt a görcsös ragaszkodásomat, ehhez a kurva géphez. Nem értem, a motiváció hiányát, mikor még az is fárasztó, hogy magamért tegyek valamit, vagy kicseréljem a felmosóvizet.
És érdekes. Ha végiggondolom, nem a fészbúk hiányozna, vagy a közösségi oldalak.
Az információ hiányozna. A reggeli kávéhoz a hírek, és ha valami eszembe jut, hogy megtudjam nézni vajon mit tudok meg róla... Amikor csak egy gépünk volt, beosztottuk az időt, mindenki akkor ült oda, mikor szüksége volt rá. A fennmaradó időben ÉLTÜNK. Most meg....

Nem tudom egyenlőre, hogy oldjam meg a problémámat.
Valahogy drasztikusan kéne. Mert tudom, hogy másként nálam nem megy.